Átszervezett boldogság
Rendhagyó módon, Eszter, a menyasszony beszámolóját hoztam el, amit a Nuptia.hu-nak mesélt el. Az esküvőt eredetileg júniusra tervezték, amit végül a járványhelyzet miatt szeptemberre szerveztünk át.
"A Marriott Hotelben volt a készülődés, így előző este ott aludtam anyukámmal. A Panorama lakosztályt kaptuk, egyszerűen mesés volt a kilátás. Nem ez volt az eredeti terv, de a covid miatt bezárt a hotel ahol eredetileg készülődtünk volna, erről viszont az esküvő előtt 2 nappal szóltak (gondolhatjátok, mit éltem át abban a 2 percben, mikor megtudtam), de bocsánatkérésképpen a Marriottba módosították a foglalásunkat. Ezt tehát a covidnak köszönhettem, máig hihetetlen. Reggel ide érkeztek a koszorúslányok, a fotósok, videósok, a sminkes, a fodrász, és az esküvőkoordinátor. Az egész délelőtt egy szuper csajos program volt, pezsgőztünk, nevettünk, készülődtünk, fantasztikus volt.
15:30-kor kezdődött a templomi szertartás a Budavári Evangélikus templomban, ahová egy kedves ismerősünk vitt minket egy hófehér Mercedes cabrioban: mivel gyönyörű volt az idő, lehajtotta a tetőt, szuper volt (a hajam meg se mozdult, mondom, varázslat), rengetegen integettek nekünk. A násznép a templomba érkezett, Balázs pedig az oltárnál látott meg először. A templomi szertartás után csoportfotózás volt a templom előtt, majd irány a Hármashatárhegy, az Udvarház Étterem a romantikus felfelé vezető erdei úttal és a lélegzetelállító kilátással. Adtunk fél órát a vendégeknek hogy egyenek, igyanak, megérkezzenek, de a nagy többség a kilátással szelfizett, teljesen odáig voltak.
A mesés polgári szertartás után gratulációk következtek - meglepődtünk, mennyi tárgyi ajándékot is kaptunk. Majd kiscsoportos fotózások következtek a kör alakú boldogságkapu előtt, háttérben a naplementében fürdő gyönyörű várossal. Vacsora alatt volt egy kvíz, ami rólunk szólt, nagyon szerették a vendégek, szuperül teljesítettek, és kicsit még jobban megismertek minket.
Vacsora után átköltöztem, és nyitótánc következett - imádtam minden pillanatát. Majd hatalmas buli kerekedett, ami okozott némi csúszást mert egyszerűen nem lehetett leültetni a násznépet - ami csak és kizárólag az AX és Gyarmati DJ páros érdeme, fergeteges buli volt végig. Így a csillagszórózás majdnem éjfélre csúszott, ami után rögtön jött a torta. Míg a vendégek falatoztak, legalább leültek egy kicsit, így volt esélyünk a 3 játékból egyet (Mr. és Mrs.) lejátszani, alig húztam vissza a cipőmet, és megint tele volt a tánctér. Fél 4-ig mulatott a nép, aminek egy kisebb DJ baleset vetett véget, amikor lehalkult a zene, akkor éreztem először, hogy mennyire iszonyatosan fáradt vagyok, a legjobb értelemben. Izgulni semennyire nem izgultunk, és ez Kaiser-Nagy Mariann érdeme = mindent megért, hogy aznap tökéletesen nyugodtak, átszellemültek és határtalanul boldogok lehettünk, mert tudtuk, hogy a legjobb kezekben van a nagy napunk.
Az Udvarház Étteremben volt a polgári szertartás és a vacsora. Csak jó tapasztalatom van velük, udvariasak voltak, nagyon kedvesek, lesték a vendégeink minden kérését. Hagyományos menüt választottunk, és minden nagyon finom volt, az éjféli töltött káposztáról pedig még hetek múlva is ódákat zengett a násznép. Ráadásul a szervezésben is rengeteg tippet adtak, nagyon segítőkészek voltak, szerettem velük szervezkedni.
Az esküvő koordinátorunk Kaiser-Nagy Mariann volt, aki egy tündér! Két nappal az esküvőnk előtt csatlakozott be aktívan a szervezésbe, és mindent elintézett nekünk! Levett minden terhet a vállunkról a nagy napon, és ami miatt valóban egy kincsnek gondolom: hogy a koszorúslányaim és az örömszülők is teljesen tehermentesítve voltak. Nálunk nem rohangált anyukám a parkolóba, nem szakadt meg a tanúm az ajándékok cipelésével, nem ugrasztottam egy koszorúslányt sem a vacsorája mellől, mert valami kellett, mivel Mariann még azelőtt megoldotta, hogy kérni kellett volna.
KÖZREMŰKÖDTEK
Vendégkönyv, menükártya: Vintage Völgy
Kézműves földgömb: Anide Design
Tánctanár: Torkos Rita