Kék az új púder rózsaszín
Rebi és Attila esküvőjével rekordot döntöttünk. Kevesebb, mint 2 hónap alatt szerveztük meg életük legszebb napját. Nem állt túl sok idő a rendelkezésünkre és a helyzetünkön a járvány sem segített, de Rebi határozottságának köszönhetően 2-3 hét alatt összeállt az esküvői stáb és megtaláltuk a számukra legmegfelelőbb helyszínt is.
AZ ELSŐ TALÁLKOZÓ
Rebeka már az első telefonbeszélgetésünkkor határozott kérésekkel fordult hozzám. Pontosan tudta, hogy mit, mikor, hogyan szeretne. Május utolsó napjaiban találkoztunk és egy kellemes limonádé mellett átbeszéltük részletről-részletre az esküvővel kapcsolatos igényüket.
Rebi koszorúslányai közül ketten is áldott állapotban voltak, így az esküvő dátuma nem lehetett később augusztus első napjainál. Kevesebb, mint 2 hónap állt rendelkezésünkre a megszervezésre.
A találkozó után azonnal vissza is jeleztek, hogy kezdhetjük a szervezést, velem szeretnének dolgozni.
SZERVEZÉS
Rebeka határozottságának köszönhetően a szolgáltatói csapat kevesebb, mint 2 hét alatt összeállt. A vírushelyzet ellenére nagy szerencsével találtunk olyan helyszínt - ami egy sajnálatos lemondás miatt ugyan, de szabad volt. Nagyon hatékonyan dolgoztunk, hogy a kevés idő ellenére is minden tökéletes legyen. Maratoni találkozókat tartottunk, egymás után 3-4 kollégával beszélgettünk és szerződtünk le.
Egy ilyen határozott menyasszonnyal, mint Rebi, öröm volt a munka. Az esküvő minden apró részletét egyeztettük előre, nekünk már "csak" az volt a feladatunk, hogy teljesítsük azokat.
Ebben természetesen segítségemre volt egy szuper stáb - akik már megszokott módon - azonnal felvették velünk a ritmust.
AZ ESKÜVŐ
Rebi és Atti választása a Deák Udvarházra esett. A dekort illetően Rebi a kéket és annak összes árnyalatát választotta. A Deák Udvarház miliőjébe ez pedig tökéletesen beleillet.
Gyakran viszem a menyasszonyokat én a helyszínre az esküvő napján. Ez most is így volt. Rebit kicsivel 10 után vettem fel, majd elindultunk élete egyik legmeghatározóbb útjára.
A közel 1 órás autóút alatt átbeszéltük a menetrendet és az esküvőt megelőző napokban történt változásokat. Jó volt egy kicsit beszélgetni arról, hogyan érzi magát, van-e bármi félelme a nappal kapcsolatban és mi az, ami miatt nagyon izgul.
A helyszínre érkezésünk után felpakoltunk a szobába és Rebi is elkezdett készülődni. Mindeközben megérkezett Letti, a Blush Wedding Decor tulajdonosa a csapatával, hogy a helyszínt ünneplőbe öltöztessék. A dekorációval kapcsolatban csak a színt határozta meg Rebeka, minden másban szabad kezet adott Lettinek. Többször említem, hogy az esküvő akkor igazán szép, ha egy adott koncepció köré épül fel. Így fontos az, hogy nem csak a dekoráció, hanem a grafikai elemek, köszöntő ajándékok, fények is összhangban legyenek egymással. Ha pedig szabad kezet kapnak a szakemberek, akkor egészen biztosan így is lesz.
Sokszor hangsúlyozom azt is, hogy az esküvőn milyen ünnepi hangulatot teremthetünk a profi fényekkel.
Ahogy legtöbbször, most is az Ecler Wedding & Event Crew felelt a fényekért, a hangosításért és a buliért is.
Elérkezett a pillanat, amit mindig nagyon várunk, amikor a vőlegény először pillantja meg a menyasszonyt. Rebi és Atti a szertartáson szerették volna először látni egymást. Igazán megható pillanat volt, amit a fogadalmak felolvasásával csak tovább fokoztak. Atti nem rejtette véka alá az érzéseit, elcsukló hangon vallott minden mondatában szerelmet Rebekának.
A szertartás után egy rövid kreatívra ment el az Ifjú Pár. Csoportfotóztunk, Rebi eldobta a csokrát majd megkezdődött az ünnepi vacsora. Meg kell említenem a Deák Udvarház nagyszerű ételeit, amit azóta is mindannyian emlegetünk.
Vacsora után megállíthatatlan bulit vette kezdetét, amiről Ecler Wedding DJ gondoskodott.
Mint mindig, Rebi és Atti Nagy Napjáért is hálás vagyok. Nagyon köszönöm a belém vetett bizalmukat, hogy mindig minden kérdésben kikérték a véleményemet és hogy részese lehettem életük legszebb napjának.
"Szívből ajánlom Kaiser-Nagy Mariann-t. Profizmusa és segítőkészsége miatt olyan esküvőt kaptunk, amiről álmodtunk. Rengeteg terhet levett a vállamról, így az esküvőm napján csak annyi volt a feladatom, hogy jól érezzem magam. Mariannon látszik, hogy a munkája a hobbija és a szerelemprojektje, és a szervezés során végig így is viselkedett. Minden pénzt megért a segítsége és a támogatása! Bátran ajánlom! 10/10000 Szívből örülök, hogy megismerhettem!"
(Dencsi-Molnár Rebeka)
KÖZREMŰKÖDTEK
Szervezés: Kaiser-Nagy Mariann